Ma Tegnap egy nagyon érdekes élményben volt részem, annak ellenére, hogy a négy fal között ültem, a 3 hónapos lánykámmal töltve a napot. Kíváncsiskodóként részt vettem a startup konferencián, ami egy underground kezdeményezés a technológiai projektek és az üzletemberek találkozásának elősegítésére. Az én szempontomból nem a tematika volt most a lényeges, habár – ugyan kívülállóként mondok véleményt – a beszélgetések, előadások szerintem hasznosak és értékteremtőek voltak. Hogy én mit kerestem ezen? Twitterhasználhatóságot…
Egy hónapja még azt sem tudtam, hogy mi az a Twitter/csirip. Először a Médiablogban találkoztam a fogalommal, és pollner azóta többször is kiemelte a twitterezés jelentőségét egy újságíró életében. Ezt a tanácsot megfogadva regisztráltam a twitter.com-on, ahonnan automatikusan átkerültem a Turulcsiripre is, ami a Twitter magyar felhasználóinak gyűjtőhelye. Eddig nem használtam túl sok mindenre ezt az SMS tömörségével vetekedő, bejegyzésenként maximum 140 karaktert megengedő mikroblog-szolgáltatást, igazán értelmét sem láttam. Máig.
Mert ma kinyílt a világ. Úgy voltam ott a startup konferencián, hogy alapvetően a ustream videofolyamán valós időben néztem/hallgattam online a konferenciát, és mellette a Turulcsiripen követtem a résztvevők és hozzám hasonló távoli felhasználók tweetjeit. Ezen kívül egy backchannel is rendelkezésre állt, amin kérdéseket lehetett feltenni a színpadon beszélgetőknek, de a #startup tages tweetek is megjelentek a gyors helyi moderálás után a helyszíni kivetítőn. Több órát töltöttem a képernyőre tapadva, és nagyon élveztem. Vettem a helyszín rezdüléseit, a valósidejű reakciókat, együtt élhettem az eseménnyel. Ott voltam a csiripelések segítségével a széksorok között, például amikor az egyik geek nokiatöltőt kunyerált társaitól, vagy amikor egy szimpatikus kerekasztal-résztvevő lámpalázáról értesültem. Akár azonnal készülhetett volna egy részletes tudósítás vagy “helyszíni” riport a konferenciáról (most családi kötöttségeim miatt csak a porontyaim lefektetése után íródik ez a poszt, de az elvi lehetőség megvolt).
Szóval megtört a jég nálam Twitter-ügyben, következő projektként is ott fogok témára vadászni… Próbáljátok ki Ti is, és kövessük egymást a Turulcsiripen!
Érdemes ezt is elolvasni, szülinapja van a Twitternek: http://www.origo.hu/techbazis/internet/20090323-szaznegyven-karakterben-a-vilag-haromeves-a-twitter.html