blog címkéhez tartozó bejegyzések

Blogindító poszt

Ezt a szárnypróbálgató felületet nyitottam magamnak a WordPressen, ha már újságírónak tanulok, vagy mi 🙂

Az iwiwről keveredtem Tempty blogjába (szintén újságírótanonc, ő itt gyűjti a különböző felületeken publikált írásait), és nagyon megtetszett a név, WordPress… Ráadásul találtam olyan blogdizájnt is, ami újság-imidzset idéz. Szóval ez lesz az én saját kis újságom, tematizálás nélkül, egyelőre csak írom, ami eszembe jut. Biztosan lesznek porontyközeli bejegyzések is, nemhiába forog körülöttük az életem manapság 🙂 Ha jól sikerül egy poszt, tovább fogom küldeni az igazi index-Porontyba, ahol egy olvir próbálkozásom  már megjelent tavaly, bár az nem egy önálló cikk, hanem egy angol nyelvű Tanya Byron interjú “tolmácsolása” volt a Poronty-közönségnek.

Egyébként nem ez az első publikációm, ugyanis 10 éves koromban, még jóval a PC-k térhódítása előtt, már gyártottunk játékból Györgyi barátnőmmel saját kis újságot írólapból. Magazin volt a címe, és emlékszem, egyetlen egy, 1989. január 3-i példány készült belőle, az is több hetes munkánk volt. Bízom benne, hogy ez a blog lassanként a mindennapjaim részévé válik, és nem csak egyetlen bejegyzést fog megérni 🙂

1 hozzászólás

Kategória: Újságírás, Mesélő