munka címkéhez tartozó bejegyzések

Dolgozz Te is ingyen!

Hogyan, miért? -vetődhet fel az olvasóban a kérdés. – Biztosan már megint egy pénzügyi válságra hivatkozó munkáltató, aki nem akar/tud bért fizetni…

Hát nem, itt most egészen másról lesz szó, az önkéntes munkáról. Kis magyar társadalmunkra eleddig nem volt túl jellemző az ilyen, a közös jó érdekében, személyes akaratból végzett ellenszolgáltatás nélküli munka, a fogalmat is jórészt csak külföldi filmekből ismerhettük meg, hiszen a nyugati kultúrákban már nagy múltja van a mozgalomnak. Az utóbbi időben viszont itthon is egyre többet találkozunk önkénteseket toborzó felhívásokkal, 10-99 éves korig akár.

Gyerekeknek legtöbbször állatkertek, menhelyek kínálnak önkéntes lehetőségeket. Ezek során a fiatalok ízelítőt kapnak a rendszeresség fontosságából, fejlődhet felelősségvállalásuk, és közösségi kompetenciákat szerezhetnek. A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány igen szervezett formában várja csapatába az érdeklődőket, és nemcsak a gyerekeket, szívesen látják minden korosztály segítő szándékát, akiket a hasznosság, a változatosság és a kikapcsolódás lehetősége motivál a velük való együttműködésre.

A munkanélküliek életében is fontos állomás lehet egy-egy önkéntes munka: nemcsak az önbecsülés helyreállításában segít, hanem hozzájárulhat a jövendő állás elnyeréséhez: akár tapasztalatok szerzésével, akár kapcsolatok bővülésével. A frissdiplomásoknak, akik szakmai tapasztalat tekintetében még nem büszkélkedhetnek kilométernyi felsorolással, nagyszerűen mutathat az önéletrajzában az önkéntes munkatapasztalat. Pláne, ha a fiatal ráadásul külföldön vett részt valamilyen önkéntes munkában.

Az idősebb korosztály a munkavégző korból kikerülve találhat magának ilyen elfoglaltságot, így ismét aktívnak érezheti magát, szabadidejét önkéntes munkára fordítva. Most például a Jósa András Oktatókórházban nyílik lehetőség  ilyen formában a betegek segítésére.

Vallási szervezetek nagyon sokszor vállalják magunkra az önkéntesség koordinálását,  a Kelet Karitász a katolikus önkénteseket gyűjti egybe a régióban. Egyébként is sok szervezet segíti a felek egymásra találását. Kiemelendő közülük a www.onkentes.hu honlap, amely kereső és kínáló adatbázist is kezel, és amelyben nemcsak magyarországi, hanem külföldi fogadószervezetek is jelen vannak.

Jó tudni, hogy bizonyos esetekben (például engedélyköteles építési munka, gyerekek rendszeres önkénteskedése, néhány juttatás esetén stb.) írásbeli megállapodást kell kötni a feleknek. Az önkéntes munka is jogviszony, részletes szabályozása a 2005. évi LXXXVIII., a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényben található.

2 hozzászólás

Kategória: Aktualitás